2012. december 20.

Valahai mesterségem címere

A „Múzeumok Mindenkinek Program" második témájában a valahai vásárok és a régi mesterségek kerültek terítékre. A két foglalkozás feladatlapos előténykedést, aprólékosan lebilincselő tárlatvezetésen való részvételt – a „tettesnek", aki előadása közben minden kézműves és vásározó bőrébe életszerűen belebújt, köszönet érte! -, a megszerzett ismeretekre épülő feladatmegoldást igényelt a projektharcosoktól, míg zárásként az információs táblák rejtette részinformációk fülön csípése izzasztotta meg a népséget. Aztán az új esztendőben egyik-másik mester munkaeszköze-munkaanyaga gyerekkézbe is kerül majd, hogy alkotás jöhessen létre.

Képek!


2012. december 19.

Karácsonyi előzetes ovisoknak

A Mikszáth legifjabb színjátszói–táncosai a náluknál is kisebbeknek próbálták meg „eladni” karácsonyi betlehemes játékukat. Sikerrel tették. Hétfőn a „Tündérligetben” turnéztak, kedden a „Bóbitákat” fogadták hazai pályán, a vendégekhez néhány csecsemőotthonos is csatlakozott. Az aprónép kulturált figyelme az aprónépet dicséri – valamint a műsort is, hiszen az előadás jól lekötötte a nézősereget.

Képek!

Keddi hirdetés - 2012.12.18.

Részletesen!


2012. december 12.

Keddi hirdetés - 2012.12.11.

Részleteesen!

Keddi hirdetés - 2012.12.03.

Részletesen!


2012. december 02.

Körzeti idegen nyelvi kommunikációs verseny

2012. november 29-én délután rendezte meg a Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola a „Körzeti idegen nyelvi kommunikációs versenyt. Harminc (7. és 8. osztályos) tanuló mérte össze angol és német nyelvtudását a gyakorlatiasságot és spontán reagálást is igénylő feladatokban.

Minden résztvevő ajándékokat és emléklapot kapott, a legeredményesebbek pedig oklevél és könyvjutalmakat vehettek át a jó hangulatban telt délután zárásaként.

Eredmények:


2012. november 27.

Utazás Karinthyval a Mikszáth körül

Egyszereggyel, memoriterrel várták ma tanáraikat a Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola századfordulós divat szerint öltözött diákjai. A naptár itt ugyanis 1887-et, Karinthy Frigyes születésének évét mutatta. A Tanár úr kérem című mű részletein kívül a korszak iskolatörténete, technikai vívmányai és sportélete is vetítővászonra került, hogy egy könnyed, vidám interaktív játék keretében közelebb hozza a tanulókhoz Nemecsek Ernő és Nyilas Misi világát. A gyerekek kipróbálhatták a tintába mártogatós írást, megtekinthették a könyvtárban kiállított múzeumi tárgyakat, einstand nélkül golyózhattak, és megkóstolhatták a diákabrakot is. Képek! Két oldal van! lapozni fent jobbra!

Keddi hirdetés - 2012.11.27.

November 21-én Keszthelyen a Vajda János vers- és prózamondó versenyen a 7-8. osztályosok mezőnyében szerepelt Gadácsi Norbert 7. a osztályos tanulónk, aki a 3. helyet szerezte meg a kétfordulós versenyben.

Részletesen!

Keddi hirdetés - 2012.11.20.

A hétvégi teljesítménye miatt egy sportolónkat szeretném megdicsérni. Két mérkőzésen is az egyik junior, a másik egy NBI/B-s felnőtt kézilabda mérkőzés volt, melyeken nagyszerűen helyt állt. Gratulálunk Bán Farkas Dorottyának és további szép sikereket kívánunk!

Részletesen!


2012. november 16.

Keddi hirdetés - 2012.11.13.

Részletesen!

Keddi hirdetés - 2012.11.06.

Részletesen!


2012. október 27.

Tisztelt Szülők!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2013/14. tanévi ingyenes tankönyvigénylés leadási határideje:

2012. november 15.

Az igénylés, csak az igazolás benyújtásával együtt lesz érvényes.

Györei István igazgató

Igénylőlap a tankönyvtámogatáshoz. | Tankönyvrendelési szabályzat


2012. október 25.

„Halász, vadász, madarász üres tarisznyában kotorász…”

Továbbra is a múzeumi projektben tartózkodva, de azért épületen kívül került sorra a múlt héten készített varsák vizesítése. A Sári-csatorna adta a helyet – bár kifejezetten keveset, mert túlzottan alacsony a vízszint, széles a mederszéli növényborítás -, viszont egyedül a halak nem kaptak időbeni értesítést az eseményről. A menetkedvet a gyakori ködszitálás és a kaszát régen látott töltés sem tudta visszafogni. A gyerekek kézzelfoghatóvá tették a múzeumban látott tárgyak-eszközök itt föllelhető alapjait: fűzvesszőt, gyékényt, nádat és sást egyként. A címbéli madarászsághoz pár gém, egy kócsag, valamint komoly létszámú réce- és lúdcsapat biztosította a „nyersanyagot”. Képek!


2012. október 19.

A Diákönkormányzat Tökfesztivált szervezett 2012. október 12-én, pénteken az iskola tornatermében. Az évek során már hagyományossá vált Tökfesztiválon töklámpás készítési verseny, jelmezverseny és Ki mit tud volt a program, este a várva várt tábortűz sem maradt el. Nagyon sok töklámpás készült erre a napra. Tovább az eredményekhez! Képek az eseményről! 1 | 2


2012. október 18.

"Halász, vadász, madarász üres tarisznyában kotorász…"

A Mikszáth 3. a osztálya a fentebbi modulmottó alá rendelte magát, amikor belefogott a Múzeumok Mindenkinek Program első témakörének megvalósításába. A kétszer hatvan perc egyik felében a pákászkodás fortélyaival, a zsákmányszerzés módjaival, a vesszőből-zsúpszalmából font múzeumi tárgyakkal, valamint egy valóságos szigonnyal ismerkedtek a gyerekek, majd a varsafélék sokaságával, hogy ebből aztán maguk is készítsenek egyet házi használatra, s hozzá műhalfogáshoz alkalmazható "versenyhorgászbotot". A zárásra elegendő pohárnyi szörp is glédába állott, hogy lehetőséget adjon a küzdőknek a pákász-szívószállal végrehajtott gyorsasági italfogyasztásra. A jelenlévő ifjak mindegyike bátor szívvel vállalta a nádon keresztüli folyadék-inhalálást. A program nem jöhetett volna létre a múzeumi dolgozók folyamatosan hathatós segítsége nélkül!

Képek!


2012. október 16.

Keddi hirdetés ...

Részletesen!


2012. október 12.

Akadályverseny a tök jegyében

A Mikszáth apróbbik tagozata a péntek délutánt alárendelte az estéli tök-fiesztának. A tökkel tűzdelt állomások szórakoztató megmérettetés elé állítottak tökéletest és tökkelütöttet egyként. Akadt tökváltó, tökszüret, tökcsatárlánc és tökteke a feladatok között, s hogy némileg törjön a tök-egyhangúság, a csapatoknak túlöltözötté kellett varázsolniuk egy-egy – egyébként jólöltözött – tagjukat. Hogy az éneklésről ne is szóljak. Pedig szólhatnék. Szép volt…

Képek!


2012. október 02.

Keddi hirdetés ...

Részletesen!


2012. október 01.

Szeptember 28-án a Honvéd Nyugállományúak Klubja összejövetelt rendezett a kultúrházban. Az Idősek Világnapja alkalmából a 4.a osztályosokat és a néptánc klubnapköziseket kérték fel egy kis műsorra. "Szeressétek az öregeket!"-köszöntötték az unokák az időseket. A nagymamákhoz és nagypapákhoz szóló kedves versek, valamint a Boldogságdal bíztató üzenete mindenkit meghatottak. A néptáncosok fergetegesen vidám fellépését pedig hangos ujjongással fogadta a közönség. Végül a gyerekek is nagyon örültek, mert a klubtagok megvendégelték őket. Képek!


2012. szeptember 24.

Szezonzáró-tanévnyitó tábortűz, szilva-party

Fergeteges hangulattal, s a hangulathoz alkalmazkodó időjárással zárták a nyarat, s nyitották a 2012/2013-as tanévet a mikszáthos 3/c osztály tanulói és szüleik. A tábortűz mellett kisültek a kolbászok, szalonnák, irultak-pirultak a hagymák, kenyerek, krumplik, s jóízűen falatoztak az immár harmadikos nebulók. A szilvaszüret után meseelőadással, tánccal szórakoztatták a gyermekek a "nagyérdeműt", míg a szülők a legismertebb népdalokat mutatták be a felnövekvő nemzedéknek. Sötétedés után pedig rémtörténeteket meséltek a zseblámpa és a tábortűz fényénél a tanulók. A program lebonyolítása a szülők segítsége, és a gyermekek lelkesedése nélkül nem jöhetett volna létre! Köszönet érte! Képek!


2012. szeptember 20.

Takarítási világnap ...

A Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola 3.a osztálya és 5. 6. évfolyamos tanulói az iskolájuk és környezetük tisztaságáért szemétgyűjtési akcióban vettek részt, eleget téve a világnap felhívásának. Begyűjtötték az elszórt szemetet a Berzsenyi parkban, a Lenin utcai üzletsor környékén, az orvosi rendelők környezetében, a Mikszáth-lakótelepen egészen a garázssorokig. Örömmel tapasztalták, hogy az idén kevesebb szemét gyűlt össze mint az elmúlt évben. Hinni szeretnék, hogy évről évre jobban figyelünk környezetük tisztaságára.

További képek!


2012. szeptember 02.

Tanévnyitó a Mikszáthban …

A hagyományok nem változnak, azért hagyományok. Ma délután rendezték meg a Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskolában a 33. évnyitót.

Györei István igazgató úr két elsős osztály tanulóit köszöntötte, no meg persze minden Mikszáthost. Holnap reggel becsengetnek!

További képek!