2013. július 24.

Erdei iskolások az Őrségben

(TÁMOP- 3.1.4-12/1 – Innováció Marcali iskoláiban)

Viszonylag szép napok voltak az elmúlt hét napjai a Mikszáth egyeseinek. (Miközben személyi számokból kettes volt a több lényegesen.) Alapvetően a természetes élővilág jegyében telegetett az idő feladat-megoldásilag. De belefért sok egyéb is. Szarvas József pajtaszínháza például, melyben a színegyetem végzősei olyanképpen adták elő Toldit, hogy jelmezük nem volt, többen szerepeltek több szerepet a műben, viszont elhittük minden dolgukat, aztán a végén a gyerekek megtanulták a vastapsot is. Tovább!


2013. július 15.

Művészpalánta tábor

Július 8-12 -ig járt 32 művészpalánta a Mikszáth iskolába, hogy kézügyességét, kreativitását, fantáziáját, együttműködő képességét fejlesztve különböző kézműves technikákkal ismerkedjen meg. A mesék világába kalauzolta el őket a drámafoglalkozások és játékok sokasága, majd próbát tettek a királylány kezének elnyeréséért. Festettek, agyagoztak, nemezeltek, porcelánt-, textilt festettek, batikoltak. Pénteken kiállítással és műsorral zárták a hetet, ezzel kedveskedtek szüleiknek.

Képek!


2013. július 13.

Barangoló- és horgásztábor II./2.

Mivel a tájvédelmi körzet némely csapását vastag vízborítás fedte, a háton folytatódott a barangolás. A Gadány – Négyföldes – Bernát-kút – lőtér útvonalon érkezett Marcaliba a társaság, miközben a lemaradó keresők veszítettek, mert túlszaladtak az elbújók megtalálására engedélyezett öt percen. A csütörtöki indulóhelyre Libickozma lett a jelölt, míg Gyótapuszta a célállomás. Szőkepusztán csak órácskányit esett az eső – amíg éppen ott voltunk. Így számháború helyett a lányok műsort adtak maguknak, míg a fiúk esőbeállót építettek az esőben. A Koroknainál a keret kétharmada vállalkozott lábáztatásra. A kéthelyi horgászat bőséges törpeharcsazsákmányt hozott – százötven fölött volt a horogfogoly. Összességében kellemes munkahetet tudhatunk magunk mögött. További képek!


Prücsök néptánc tábor

2013 Július 8-tól július 12-ig első alkalommal vehettek részt tanulóink néptánc táborban. A foglalkozásokat Módné Márta néni és Kocsisné Gyöngyi néni tartotta. Huszonkét lelkes kisdiák délelőttönként a néptánc motívumaival ismerkedett.

A gyermekjátékokat, népdalokat, mondókákat, csúfolókat örömmel tanulták. Délutánonként a program a népmesék birodalmába vitte a gyerekeket. A kézműves foglalkozásokon pedig a meseszereplők megelevenedtek a gyerekek által készített munkákban. A strandolás sem maradt ki a programból. Képek!


2013. július 09.

Barangoló- és horgásztábor II./1.

Az első túranapnak a berek adott teret. Táskáról Boronkára tartott a gyalogszándék. A berki legelő után következett az áttéblábolás a Koroknai fél-bürüjén, hogy aztán Nyír, Susány, Polány engedjen utat a buszcélhoz. A közbeeső csalán–repcetarló–szántó–napraforgótábla leküzdése nem visszavetette, inkább csak fokozta a harci kedvet. Ahogyan aztán nem okozott gondot a Marcali-hát sem a hátizsákosoknak. Átmentek az autópálya alatt és fölött, legyőzték a vízmosások-völgyek ereszkedőit-kaptatóit, valamint szinte csak alig sziszegtek a szederindák rengetegében – frissen szerzett lábmintázatuk ellenére. Az autópálya-lehajtótól Horvátkútig ment a második útvonal, belegondolva a Bari-hegyet, a Cigány-kaput, a Vadaskertet, a Gesztenyési-erdőt és a Horvátkúti-csert. Képek!


2013. július 07.

Játszani jó!

Július első hetében találkoztak a társasjátékozni szerető gyerekek a Mikszáth iskolában. Öt napon át kedvükre tehették ezt. Új játékokat tanultak, ők maguk is készítettek társast, strandoltak, társasjáték-olimpián vettek részt.

Az utolsó délutánon szüleiket, testvéreiket is megtanították az új játékokra. A tábort vezette Fülöpné Buda Györgyi és Horváth Lászlóné.

Képek!


2013. július 03.

Balatoni vitorlázás

A Mikszáth Utcai Általános Iskolában évenként megrendezésre kerül egy verseny. A felső tagozatos gyerekek nyújthatják be rajzaikat, fogalmazásaikat és fotóikat a Balatonnal kapcsolatban. Ezeket az iskola tanárai pontozzák és értékelik, s a munkák az iskola zsibongóját díszítik az utolsó napokban és a tanévzárón is. A legjobb három rajz és fotó készítője és a legjobb négy fogalmazás írója kerülhet be a vitorlázós csapatba. Idén Vágó Karina, Májer Viktória, Sinkó Cintia, Szira Karolina, Rajnai Tamás, Pál András, Hajdu Henrietta, Sipőcz Enikő és e sorok írója (Németh Zsófia) érdemeltük meg a jutalmat. Kis társaságunk június utolsó pénteki napján, 28-án találkozott a Mikszáth iskola előtt. Onnan Máriára utaztunk, ahol Joó Tamás tanár úr már várt bennünket „Golden Lion” nevű háromárbocos vitorlásán. Izgatottan léptünk fel sorban a fedélzetre. Az idő kedvezett kis csapatunknak. Jó széllel ”repült" a hajó. Kezdetben volt egy kis éneklés is: a hatodik osztályban tanult balatoni kánont dalolásztuk:

„Tátika, Somló, Szigliget, badacsonyi hegyhát integet.

Vitorla surran, szél a nyomába,

Túlsó parton megy a gőzös Kanizsára.”

Majd jöttek a fotó sorozatok. Rengeteg fotót készítettünk, hol a Balcsiról, hol egymásról. Szebbnél szebb fotók készültek. Sok nevetés és öröm volt mindenki arcára festve. A többségünk most volt először vitorlázni, így hatalmas emlék marad nekünk ez a délután. Köszönjük Tamás bácsinak az élményt!

Képek!


2013. július 01.

AMV-s szezonzárás

Zalának indult a Mikszáth alapműveletis munkacsoportja, hogy busz kirázza, szél kifújja, napsütés meg kiszárítsa fejükből a tanesztendőt. Kéthelyen a vársáncok, Fenékpusztán a római erőd épületmaradványai parancsoltak megállást, hogy aztán Keszthelyen folytatódjon a délelőtt. A városi lófrálgatás és a vadászati kiállítás után a Vadaskert csárda étlapkínálata biztosított elfoglaltságot a kirándulóknak. A délután először a Kovácsi-hegyen magasodó sztúpához – Európa legnagyobb buddhista szentélye -, majd a Rezi fölött ágaskodó várhoz vezérelte a kollektívát. A várfalról élvezhető kilátás hamar halkított a kaptatók okozta lihegésen. A nap a Csillagvár étteremben zárult. (A Zala-Somogy étekvetélkedőben Somogy győzött.) Kellemesen szolid, kapkodásmentes kirándulónap volt, korosztálynak megfelelő programokkal. Aztán elvárhat-e az ember ennél is többet egy júniusvégi szombattól? Képek!


2013. június 29.

Ökotábor margójára

Első nap mi nyolcadikosok, vegyes érzelmekkel érkeztünk. Az utolsó együtt töltött napjaink, de mégis ott bújt a boldogság az arcunkon. Az időjárás nem kedvezett nekünk, így az első napra tervezett túrát mindjárt elnapoltuk. Nade mozgásban így sem volt hiányunk! A tornateremben focimeccsek és pingpongbajnokságok zajlottak. A félidőben mulatságos ügyességi gyakorlatokat próbáltunk végezni.

Kirándultunk Kaszópusztára, zötyögtünk a kisvasúttal, majd megálltunk a kilátónál, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a Baláta-tóra. Vetélkedőkben, akadálypályában, túrákban, na meg persze reggeli tornában sem volt hiány. Emlékeinkbe, na meg a bőrünkbe, s ruhánkba ivódott a szalonnasütés illata. Érdeklődéssel kísértük a kiállításokat, romokat, a Kis-, és „Nagy”-Balatont. Gazdag öt napban vettünk részt, néhányunknak ez volt az első táborélménye. Köszönjük! Képek!

Jobbágy Noémi – 8.a


2013. június 28.

Barangoló- és horgásztábor I./2.

(Nem kiabáltam el…) A negyedik napra teljesen feledtük volna a kezdeti esőket, ha tájvédelmi körzet dűlőútjai nem figyelmeztettek volna állandóan. Nikla volt a starthely, hogy a gyótai bekötőút – esetleg Gyóta? ;) – legyen a végállomás. Közben a szokásos számháború Szőkepusztán. A zord júniusvég nemigen engedte meg a Koroknai-vízfolyásban történő tapicskolást. Az utolsó napon ismét Kéthely volt az útirány, csak most a bányató szerepelt célként. Hatvan-hetven törpeharcsával gyérítette a horgászcsapat a rablóállományt. Egyénileg ki sokkal, ki meg semmivel. De hát a (horgász) szerencse forgandó. Köszönet a bandának az öt napért! Élmény volt velük eltölteni az időt! Képek!


2013. június 27.

Barangoló- és horgásztábor I./1.

Berekkel és dombháttal – valamint kiadós esővel – kezdődött az idei barangolás első köre. Hétfőn Varjaskérről indulva Kúta – Nekota – Vári-hegy – Szlivány –Nyír – Susány – Polány került cipő alá – holott a gumicsizma jobb lett volna –, hogy a boronkai majornál összetalálkozhasson a bóklászó a busszal. Az utolsó 40-45 percet az esőkabát is képtelen volt kivédeni. Így a következő reggel időjárás hozta tervmódosítása szőcsényi kirándulást eredményezett. A vadasparki sétafika és a játék fölülről szárazon hagyta a társaságot – ha az esetleges izzadtságot leszámítjuk. Szerdán Kéthelyen indult a gyalogút a Fancsi vártól, hogy – a Baglyas mentén és a Vadaskerten keresztül, majd a Gesztenyési-erdőn át – Horvátkút legyen a végállomás. Strammul bírja a népség a viszontagságokat, miközben erős bennük a gyűjtőszenvedély. Akár a Karakán Kabócák klubtagságát is elnyerhetnék. (Csak nehogy elkiabáljam…)

Képek!


2013. június 19.

Búcsúszó ...

,,Keress olyan mestert, akinek szelleme világos, tudása nagy és szíve jó!”

Ez a gondolat röviden összefoglalja mindazokat a tulajdonságokat, amelyek a tanárt tanárrá, a pedagógust pedagógussá teszik. A pedagógusi munkát a csendes esőhöz lehet hasonlítani. A csendes esőhöz, amely jó sokáig tart, áztatja a földben megbújó magokat. Azok magukba szívják a nedvességet, és később aztán akár szárazság idején is képesek termőre fordulni.

Ezekkel a gondolatokkal kezdődött az a bensőséges hangulatú, szívhez szóló búcsúszó, amellyel szerda délelőtt a Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola 8. osztályosai elköszöntek tanáraiktól. A diavetítéssel bemutatott kiskori- és mai fényképek mosolyt csaltak az arcokra. Könny is perdült az osztályképek és a virágok átadásakor. Képek!


2013. június 05.

"Gyöngyöm, ékem nincs már nékem..."

A „Múzeumok Mindenkinek Program" záró témakörének utolsó foglalkozása cölöpvár-építést hozott. Ha nem is éppen a témában előkerült marcali vagy szenyéri vár makettje lett a végeredmény, hanem kinek-kinek a maga vára. A gondos pallérok komoly koncentrációval vitték végbe az építkezést, eközben, illetve ezután képekkel illusztrált előadást hallgathattak a várak szerkezetéről, egyes részeinek funkcióiról és a korabeli haditechnikákról. Köszönjük a program adta lehetőségeket, a múzeum dolgozóinak témaérzékenységét és segítőkészségét! Képek!

3. a, Mikszáth

Keddi hirdetés - 2013.06.04.

Részletesen!

Anglia Párizs kitérővel

Május 19-én, vasárnap délelőtt tíz órakor már szép számmal gyülekeztünk a marcali piactéren. Az érkező gyerekek izgatottan szedték lábukat a baráti társaságuk felé. Amint megkaptuk az eligazítást, szüleinkre hagytuk a csomagjainkat, mi pedig elfoglaltuk az előre kinézett üléseket. A könnyes búcsú után hivatalosan is elindultunk Anglia felé. Tovább a teljes szöveghez! Képek!


2013. május 30.

A képre kattintva tömörítve letölthető!

Keddi hirdetés - 2013.05.28.

Részletesen!


2013. május 28.

Gadácsi Norbi versmondónk az országos döntőben!

A Megyei József Attila Szavalóversenyt megnyerve Gadácsi Norbi, a Mikszáth Utcai Ált. Isk. 7.a osztályos tanulója (Stamler Edit tanítványa) két helyszínen is kivívta a jogot a „Regösök húrján” vers-és prózamondó verseny regionális fordulóiban a további megmérettetésre. Május 18-án Nagyatádon Somogy, Tolna és Baranya megye legjobb vers-és prózamondói találkoztak, s az egész napos (a zsűri által is kiemelten különlegesen magas színvonalú) rendezvényen a 7-8. osztályos kategóriában Norbi Különdíjat kapott.

Egy héttel később (május 25-én) Veszprémben rendezték meg a Zala, Veszprém és Fejér megyék, valamint néhány határon túli terület regionális fordulóját. Norbit –mint a somogyi 1. helyezettet – meghívták erre a versenyre is. A kétfordulós, késő délutánig tartó megmérettetésen Norbi az előkelő 2. helyet szerezte meg, s ezzel az eredménnyel kivívta azt a jogot, hogy részt vehet októberben a Budapesten megrendezésre kerülő országos gálán.

Norbinak gratulálunk a remek eredményhez, és jó felkészülést, további sikereket kívánunk!


2013. május 22.

Mi volt előbb? – a kiskakasok története

A fentebbi című előadásra érkeztek ma délelőtt a Bóbita óvoda apróbbjai-nagyobbjai, hogy odaadóan önfeledt figyelemmel kísérjék végig a Mikszáth színjátszóinak-táncosainak játékát.

Volt is mit nézniük – a többségben elsős-másodikos szereplők színészmódra tették a dolgukat. A hálás közönség vastapssal köszönte meg a műsort.

Képek!


2013. május 20.

„Húsz év múlva…” – ahogyan Lajos tortája is mondja

A Mikszáth adott helyet szombaton egy rendhagyó osztályfőnöki órának – bizonyíthatóan közel sem ez volt itten az első –, Lók pedig egy rendes estebédnek – remélhetőleg közel sem ez volt itten az utolsó. Egyik sem tűnik rossz választásnak utólag. A társaság magját a ’85-ben Gombán kezdő iskolások adták – leánykori nevük 1. a –, a teljességet a ’93-ban Mikszáthban végzők – tinédzsernevük 8. c – hozták létre. Jó volt látni a régiek egy csoportját a még régebbieknek! A régieknek pedig még jobb volt látni egymást!

Képek!


2013. május 17.

És megint a tájvédelmi körzet…

A harmadikosok ismét nekicihelődtek a Boronka mellékének – csak most egészen hivatalos osztálykirándulás címszó alatt. Ismét busz Mesztegnyőre, ismét kisvasút Felső-Kakra, de ezen a csütörtökön a fajszi fáslegelőre volt a célirány. Szépen fogyogattak a kilométerek a szürkegulyáig és rackanyájig, útközben pedig a környék kínálta látnivalókkal ismerkedtek – alkalmanként rövid előadás keretében. Akadtak fölajzott rovar- és miegyébgyűjtők, aztán a szerzemények rövid, de beható vizsgálat után gyorsított eljárás keretében kaptak szabad utat. A vidékre – még a II. világháború idejéből – jellemző aknazár a gyaloglóknak is akadályt jelentett, de csak rövid ideig. Külön szerencse, hogy az általuk felszedett aknák egytől-egyig ehetőnek bizonyultak.

A számháborúban akadtak pontosan célzott és egészen téves lövések egyként. Párperces madárhang- és állatfelismerés adta a búcsúfeladatot a Kőris-berekben, hogy aztán az iránytűvel felszereltek nyugati irányt mutathassanak a kompániának. (Mivel idefelé keletnek jöttünk...) A visszautas erőltetett menet sem jelentett nehézséget (mindenkinek). Ha fölróható hiányosságuk akad, hát talán az, hogy egy hadiösvényen osonó indián keltette zajszintet bármikor képesek voltak egy-kéttucat decibellel túlteljesíteni. A kisvasútról leszállva a legfáradtabbak is délelőtti vehemenciával vetették magukat a bújócskázás-fogócskázás örömeibe... Képek!


2013. május 15.

Keddi hirdetés - 2013.05.14.

Részletesen!


2013. május 13.

Keddi hirdetés - 2013.05.07.

Részletesen!


2013. május 11.

Mikszáthos sikerek a balatonszentgyörgyi angol kommunikációs versenyen a Dobó I. Ált. Iskolában

A szóbeli kommunikációs versenyen immár harmadszor vettünk részt ismét nagy sikerrel. Iskolánk 7. és 8. osztályos tanulói szép eredménnyel végeztek. Egy angol nyelvű regény előzetes elolvasása, feldolgozása, project készítése hozzá, szóbeli társalgás az olvasottakról valamint általános témákról való társalgás idegen nyelven volt a feladat.

Eredmények: 7.osztály 1.hely Magyar Kornélia, 2.hely Pflanczer Csilla, 3.hely Gadácsi Norbert, 6.hely Orsós Beatrix. 8.osztály 1.hely Frányó Virág, 4.hely : Jobbágy Noémi. Felkészítő tanár : Kiss Orsolya


2013. április 30.

Magyarország jó tanulója - jó sportolója

A Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola egész közössége örömmel köszönti és szívből gratulál a 2012. kitüntető címet elnyert volt tanítványainak:

Bárczi Katának,
Kuti Bettinának,
Mezőfi Brigittának,
Szabó Eszternek,
Szecsődi Laurának

Kedves Lányok!

Kiemelkedő sporteredményeitek, kitartó küzdeni tudásotok, akaraterőtök, tanulmányi munkátokban bizonyított szorgalmatok, a mikszáthosok közössége előtt mindig követendő példa lesz. Köszönjük!
Kívánunk az elkövetkező években a tanulásban és a sportban is hasonló eredményeket!

                                                              Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola
Tantestülete

Keddi hirdetés - 2013.04.30.

Országos eredmények

Megyei eredmények

Körzeti eredmények

Részletesen!

Siker a Mozaik Kiadó által hirdetett tanulmányi versenyen

Az Országos Mozaik Tanulmányi Verseny több mint tízezer tanulót mozgósított. Négy írásbeli forduló megírása után iskolánk két tanulója, Balogh Marcell és Varga Máté is bejutott az országos döntőbe. Ennek számukra kijelölt helyszíne Pécs és Zalaegerszeg volt, ott írták meg –immár segítség nélkül – a döntő feladatsort.

Ezzel új verseny kezdődött, az addig elért eredmények és pontok már nem számítottak. A területi döntő eredményeinek összesítése után alakult ki a végleges országos eredmény:

Történelem 5-6. évfolyam ( 1086 versenyző) : 2. helyezett Balogh Marcell 6.b osztályos tanuló 55 pont 24. helyezett Varga Máté 6.b osztályos tanuló 45 pont Természetismeret 5-6. évfolyam (1047 versenyző): 10. helyezett Varga Máté 6.b osztályos tanuló 50 pont

Balogh Marcell beszámolója.


2013. április 20.

Oklevéleső ...

A hét utolsó munkanapjára került a „Magyar Nyelv Hete” versenysorozatának eredményhirdetése az alsó tagozaton. Száz oklevélnél is többet igényeltek a díjazottak. Igaz, akadnak közöttük mániákus gyűjtögetők, akik nemigen érik be eggyel. Az oklevelesek csoportképéhez kicsi lett az udvari homokozó, pedig több helyezettünk ezen idő alatt is inkább a pályán küzdött valamerre az itthoni ünneplés helyett.

Képek!


2013. április 18.

Keddi hirdetés - 2013.04.16.

Részletesen!

"Gyöngyöm, ékem nincs már nékem..."

A nádi-mezei ember ténykedése és a kézműves mesterek kitárgyalása után egy némileg elvontabb foglalkozás – a katonáé – került terítékre a „Múzeumok Mindenkinek Program" záró témaköreként. Különös tekintettel a török korra. Itt a kútba rejtett – és odaveszett – csömendi harang és a szenyéri vár történetével való ismerkedés után gyakorlati próbaként a kincskeresés fantáziagyújtogató feladata jelentette a témakoronát. Ehhez legjobb színhelynek Szenyér kínálkozott.

Először a hét évszázadot bíró templom külső kinézetével barátkoztak a kalandlesők – később a belsejét is sikerült szemügyre venni a helyieknek köszönhetően -, majd a várfölderítés következett. Melynek folyamán ismét igazolódott, hogy nemcsak rózsa nincsen tövis nélkül – holott nem is tövis az egyáltalán -, hanem akáccsemete sincsen. Pedig a külső várat akácsarjerdő nőtte be erősen. Viszont a belső vár vadvirágos felszíne szinte invitálta az ásósokat. Akik sikerrel ástak. A cseréptöredékek és a két – egyenként talán 300éves – balta mellé egy valódi páncélkazetta is került. Hogy a szerencse tovább szaporodjon, egy másik dobozkából előbújt a kulcs is. Ami egészen biztos: a kiásott széfben akadt Kossuth-bankó szépecskén. Aztán ez tényleg Noszlopy Gáspár végveszélyben elrejtett hadipénztára volt-e – ahogyan egyes találgatások célozgatni próbáltak ilyesfélére –, arra ki is tudhatná a választ? Hiszen semmiféle írásos bizonyíték nincsen.

Mindenesetre ismét igazolódott azon állítás, miszerint „A sikeres kincslelő könnyen nótára gyújt!”. Emiatt lehetett az, hogy a hazaút jelentős részén a Végvári vitézek dala töltötte be az utastér éterét. A napzártára minden résztvevő fölvehette a zsoldját. Fejenként tizenhét forintot Kossuth Lajos bankójából. És még az osztálypénztárban is – amihez már van páncélládikónk - maradt százegynéhány…

Képek!


2013. április 13.

Gadácsi Norbi ismét a megye legjobb versmondója!

Balatonszárszón április 11-én, a költészet napján hosszú évek óta egész napos rendezvénysorozattal ünnepelnek a József Attila Általános Iskola szervezésében a megye legügyesebb versmondói és a meghívott vendégek: költők, írók,művészek és egyéb jeles személyiségek.

A programban a költők jeles gondolatai mellett kiállítás megnyitó, múzeumlátogatás, és Berecz András népi mesemondó műsora is szerepelt. A Mikszáth Utcai Általános Iskola minden évben több diákkal is képviselteti magát, s számos alkalommal szép eredményekkel térhettünk haza. Az idei évben 4 tanulónk is kivívta a kaposvári selejtezőkön továbbjutva a részvétel jogát: az 5-6. osztályosok közt Csécs Janka és Sallai Bonita a 6.b osztályból, míg Jáger Lúcia és Gadácsi Norbert a 7.a osztályból. Valamennyiük felkészítő tanára Stamler Edit volt.

Mindkét kategóriában egy kötelező (a zsűri illetve a szervezők által választott) vers mellett egy szabadon választott magyar költő versét mondták el a versenyzők. Idén a két kötelező mű: Szabó Lőrinc: A nyugodt csoda illetve József Attila: Ars poetica c. költeménye volt.

Versenyzőink közül a négytagú zsűri döntése alapján Gadácsi Norbi ismét a megye legjobb versmondója lett, hisz az idei mellett 2 évvel ezelőtt is ő bizonyult a legjobbnak. Norbi így másodszor képviselheti iskolánkat, megyénket a regionális versenyek közül áprilisban a nagyatádi, májusban pedig a veszprémi "Regösök húrján" régiós versmondó versenyen is.

Képek!


2013. április 12.

Költészet Napja

Iskolai könyvtári rendezvény keretében emlékeztek meg a Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskolában a diákok a költészet napjáról. Szorgalmasan sisteregtek a József Attila kötetek lapjai a gyerekek ujjai nyomán. Az irányított keresés után összeállt szókincsgyűjtemény jókedv és nevetés közepette különféle típusú és stílusú verssorokká rendeződött a kreatív kobakokban. Szép délután volt.

 

Képek!


2013. április 12.

Keddi hirdetés - 2013.04.09.

Részletesen!


2013. április 08.

Az év testnevelője – Bőle László

2013. április 6-án rendezték Budapesten a Testnevelési Egyetemen a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének (MTTOE) közgyűlését. A rendezvény végén kitüntetéseket adtak át, köztük az „AZ ÉV TESTNEVELŐJE” címet. Az elismerést azok a testnevelők kapják, akik az iskolai testnevelés és a diáksport fejlesztése, valamint az olimpiai eszme terjesztése érdekében kimagasló teljesítményt nyújtottak.

Somogy megyéből ezt a címet iskolánk, a Mikszáth Utcai Általános Iskola testnevelőjének,

Bőle Lászlónak

ítélték oda eredményes diákolimpiai felkészítő munkája elismeréseképpen.

Emlékeztetőül: a 2011/12-es tanévben Bőle László tanítványai diákolimpia országos döntőiben III. és IV. korcsoportos (5-8. osztályosok) atlétikában csapatban és egyéniben 20 nyilvántartott helyezést értek el ötpróbában, váltó futásban, mezei futásban, kislabdahajításban, súlylökésben. A legjelentősebbek: - 3 országos bajnoki cím, - 1 harmadik, - 3 negyedik, - 1 ötödik - 2 hatodik helyezés. A megyei döntőkön atlétái 30 érmet szereztek (13 arany, 7ezüst, 10 bronz). Kosárlabdában a Magyar Viktorral közösen felkészített III. kcs-os csapat megyebajnokként az országos elődöntőn 3. lett, IV. kcs-os csapata megyei 2. helyezettként az országos selejtezőig jutott.

Képek!


2013. április 04.

Tisztelt Szülők!

A 2013/14-es tanévben 1. osztályt kezdő gyermekek erkölcstan vagy hit- és erkölcstan oktatáson vesznek részt az iskolákban. Önöknek a beiratkozáskor kell majd nyilatkozni, hogy az iskola által szervezett erkölcstan órákra vagy az egyházak által szervezett hit- és erkölcstan órára kívánják járatni gyermeküket. Nyilatkozni nem kötelező, azonban, ha nem nyilatkoznak, az azt jelenti, hogy gyermekük automatikusan az iskola által szervezett erkölcstan órára fog járni.

2013. április 5-én, pénteken 17 órakor a Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola zsibongójában lehetőséget biztosítunk az egyházak képviselőivel való találkozásra.

Amennyiben Önök ezt jónak látják, az Önökhöz legközelebb eső tagintézményben hallgassák meg az odaérkező egyházak képviselőinek tájékoztatóját.

Együttműködésüket tisztelettel köszönöm.

Marcali, 2013. március 25.

Szilágyi István sk. főigazgató


2013. március 26.

Iskolavárók a Mikszáthban

Belekerekedtek a nagycsoportos óvodások a hóesésbe, hogy iskolásokat nézzenek, iskolások legyenek egy soványka márciusvégi délelőttnyit. A szépszámú diákéletet váró mellé óvó nénik, anyukák-apukák is társultak. Hogy milyenek voltak az ovisok? Sokfélék és aranyosak! Szomorkásak és vidámak, megszeppentek és magabiztosak, ahogyan az ilyenkor szokott lenni. Kipróbálták, milyen ülés esik a tanteremben, megfigyelték, mit hogyan tesznek az iskolások, a bátrabbak – rengeteg jelentkezéssel – iskolai feladatmegoldókká is váltak. A tanítási óra után a tornateremben nézték meg a vendéglátók műsorajándékát: az aerobikosok, énekkarosok, néptáncosok fellépését. A most itt járóknak könnyebb lesz az idetalálás, amikor eljön az ideje... Képek!

Keddi hirdetés - 2013.03.26.

Múlt héten csütörtökön adták át Marcali város kitüntetéseit, köztük a sportban eredményesen szereplők kitűntetéseit. Nagy örömünkre szolgál. hogy, a kitüntetettek között szerepeltek volt tanítványaink is.

Részletesen!


2013. március 21.

Erdőkön, vizeken…

Az Erdők Nemzetközi Napjának köszönhetjük, hogy a SEFAG Zrt. vendégei lehettünk egy kisvasutas kirándulásra és egy tanösvényes túrára. Aztán hogy másnapi Víz Világnapját se feledjük semmikép-pen, arról a természet gondoskodott bőkezűen. Az osztályon felüli szerelvény – kandallófűtéssel, étkezőkocsival – először a Búsvári-halastónál pihent meg, hogy nyugodtabb lehessen a réce- és hattyúles. A végállomáson még erőlködött némileg Esőisten, de - látva a társaság rettenthetetlenségét - a sétafika felénél már a csöpörgést is föladta. Sok volt a látnivaló – a tőzike-szőnyeg emlékezetes marad -, örömmel találkoztunk újra az Aranyos-patakkal is, igaz néhány kilométerrel délebbre a szokottaknál, csak a négylábú vadonélőket hiányoltuk némileg. Őzeket-szarvasokat csupán a vonatablakból láttunk. (Bár távolmaradásuk alapjában érthető: amikor mi szabadon vagyunk, a helyükben elbújtam volna én is. ;)/ A vasútállomásra visszaérve lilahagymás zsíros kenyér és tea várt bennünket. Valamint meleg a vagonban. Köszönjük az utazást, a túravezetést és a vendéglátást! (3. a, Mikszáth) Képek!


2013. március 15.

Ünnepség iskolánkban

„Üdvöz légy születésed napján, magyar szabadság! Először is én üdvözöllek, ki imádkoztam és küzdöttem éretted, üdvözöllek oly magas örömmel, amilyen mély volt fájdalmam, midőn nélkülöztünk tégedet!”

Ezeket a sorokat Petőfi Sándor 1848. március 15-én írta naplójába. Ez a nap ma már igazi jelképpé vált, amely nemzetünk szabadságszeretetét és a valódi függetlenség iránti vágyát üzeni 165 év távlatából. Ma a 4.b osztály ünnepi műsorával erre a napra emlékeztek tanulóink, nevelőink.

További képek!

Keddi hirdetés - 2013.03.12.

Részletesen!

Felhívás!

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Marcali Tankerülete fenntartásában működő
általános iskolákba történő beíratásra!

Értesítjük az érintett szülőket, hogy a 2013/2014 tanévre történő általános iskolai beíratásokra
az alábbi időpontokban kerül sor:

2013. április 8. – 9. (hétfő, kedd) 8:00 órától 18:00 óráig

Beiratkozás helye: Kulturális Korzó

Tovább!


2013. március 12.

M e g h í v ó

A Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola

NYÍLT NAPOT
szervez a 2013/2014. tanévben első osztályba lépő óvodások és szüleik részére

Időpontja: 2013. március 26. (kedd) 8:45

Március 26-án 17:00 órakor szülői fórumot tartunk az iskola zsibongójában.

Minden érdeklődőt szeretettel vár: az Iskola Vezetősége

Kedves Szülő!

Ön gyermekét ebben az évben íratja be az általános iskola első osztályába. Ebből az alkalomból szeretnénk tájékoztatni a Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskolában lehetőségként választható emeltszintű testnevelésről. Marcali Város Önkormányzata 2004-től engedélyezte iskolánk számára ennek a képzési formának indítását. Ma már középiskolások azok a gyermekeink, akik először vállalták, hogy magasabb óraszámban vegyenek részt sportfoglalkozásokon. Az elmúlt évek megyei és országos diákolimpián elért kiváló eredményei a képzés eredményességét igazolják. Atlétika, kézilabda, kosárlabda, futball versenyeken öregbítették iskolánk és Marcali hírnevét. Tovább!


2013. március 06.

Valahai mesterségem címere

A „Múzeumok Mindenkinek Program" második témájának utóbbi három foglalkozásán „kötélveréssel”, majd ostorkészítéssel próbálkoztak a projektrésztvevők. Jól tették, mert a próbálkozásból helyre karikás kerekedett, ha éppen nem is került karika az eszközbe. Az ostor dereka tizennyolc szál kendermadzagból készült, a sudarát 12 rafiaszál adta. Aztán még durrant is némelyik. Ügyesek voltak a körömfonók.

Képek!

Keddi hirdetés - 2013.03.05.

Minden évben lehetőséget teremtünk arra, hogy a tanórai munkátokat szüleitek közvetlenül is megismerjék, megtapasztalják. Novemberben a felsőbe tagozatba járó tanulók szüleit vártuk, e héten az alsó tagozatba járó tanulók szüleit várjuk a nyílt hét tanóráira. Tegnap is sokan eljöttek ma is sok szülővel találkoztam iskolába jövet. Sok szeretettel köszöntöm a megjelent szülőket. Nagyon fontos nekünk, hogy szüleitek lássák hogyan dolgoztok tanórán, mennyire tudtok figyelni, mennyire vagytok szorgalmasak, milyen a magatartásotok a különböző tanórákon. Remélem nagy igyekezettel dolgoztok ma is az órákon, ebből következően azt is remélem, hogy szüleitek elégedettek lesznek veletek és dicséreteik majd további szorgalmas munkára ösztönöznek benneteket.

Részletesen!

Marci bejutott az országos döntőbe

Balogh Marcell a Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola 6.osztályos tanulója 1. helyezést ért el Zrínyi Ilona Matematikaverseny Somogy megyei fordulóján. Marci így meghívást kapott a 2013.március 27-29-én Veszprémben rendezett országos döntőre, ahol 70-80 fő hasonlóan ügyes kismatematikussal méri össze felkészültségét.

Ezen a matematikaversenyen vesznek részt a diákok a legnagyobb létszámban, ugyanis kiterjed a határainkon túlra is. Marci matematikatanára Guricza Gyula.

További képek!


2013. március 04.

Nagyon köszönjük a támogatást!

Király Csillának, aki gyönyörű dekorációt varázsolt nekünk a bálra. Melina és a Happy Boys állandó zenekarunknak, akik gondoskodtak róla, hogy a hangulat ismét fergeteges és felejthetetlen legyen! Dóra Barkács, Gyöngyvirág – virág és ajándékbolt, Kovács Fotó, Azurit ékszer-óra (Horváth Zoltán), Marcello Pizzéria, Fehér Fivérek (zöldség-gyümölcsüzlet), Vapo 10 Kft Könyvelő iroda, Dorka Szolárium, Bio Kozmetika Kéthely, Piton díszállat kereskedés, Tekla Festékbolt, Péterfi László – Zöldség Gyümölcsbolt, Virág-ajándék üzlet (Farkas Éva), Robinson pizzéria, Perfecto üzlet (Szántai Imréné), Mekito Kft, Péter'S Pop shop, Mézes Mackó, Mester Cukrászda és étterem, Alakvarázs Stúdió, Gaál Béláné bőrdíszműves, Kottán Cukrászda, Spilák Kisgép, Cseh István, Samu Andrea fodrászmester, Lokni és Rúzs, Szántó György virágüzlet, Hársfa Patika, Tesco Globál Zrt., Bognár Mónika (Zora körömtanya), Gadányi Albert masszőr, Detrich Péter, Stromajer Katalin, Meiszterics János, Csicskó Ákos, Sebő Anita, Szabó Gyula és Gabriella, Kovács Zoltán, Boldizsár Gyöngyi, Gadácsi Csilla (Csilla fodrászat), Héher Péter, Kollár László, Huszár Roland, Kárpáti Zoltán, Molnár György, Stáb Zsuzsnna Manikűr), Kamarás Lilla, Erdei Károly, Kovács Zoltán Szeretném megköszönni a Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola pedagógusainak, technikai dolgozóinak és azoknak a szülőknek, akik a bálterem rendezésében és a tombolatárgyak gyűjtésében segítettek.

Koronczayné Pretz Marianna
Szülői Munkaközösség elnöke

Képek a bálról! | Képek a bálról!


2013. február 27.

Keddi hirdetés - 2013.02.26.

Részletesen!


2013. február 19.

Meghívó!

mikszathSok szeretettel meghívjuk Önöket és barátaikat, a Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola Szülői Munkaközössége által szervezett 

Szülők Báljára

Időpont: 2013.03.02. /szombat/ 20:00 óra 

Helyszín: Mikszáth K. Utcai Ált. Iskola zsibongója

Támogatói jegyeket és belépőt az osztályfőnököknél vagy az iskola titkárságán vásárolhatnak. A bál bevételét a tanulók jutalmazására, tanulmányi versenyek, sportrendezvények támogatására fordítjuk.

Mindenkit szeretettel várunk!

Szülői Munkaközösség

 

Keddi hirdetés - 2013.02.12.

Részletesen!


2013. feruár 07.

Keddi hirdetés - 2013.02.05.

Részletesen!


2013. február 01.

Keddi hirdetés - 2013.01.29.

Részletesen!


2013. január 23.

Keddi hirdetés - 2013.01.22.

Keddi hirdetés - 2013.01.15.


2013. január 17.

Országos elődöntőben a Mikszáthosok …

Ma rendezték meg a Városi Sportcsarnokban a Játékos Sportverseny Somogy megyei Döntőjét. Kilenc csapat szerezte meg a részvételi jogot, és hét csapat meg is érkezett. Balogh Viktória és Dávid Renáta tanítványai magabiztos versenyzéssel jutottak tovább a Pécsen megrendezésre kerülő Országos Elődöntőbe. Képek-1 | Képek-2